Tudjon meg többet!

Rólunk


A REST & PROVIDENCE Életjáradék program a magyar ingatlanalapú életjáradék szolgáltatás új formáját kínálja ügyfelei részére. Célunk a magánszemélyek közötti életjáradéki szerződéskötés támogatása, az első mozzanattól kezdve egészen annak teljesüléséig. Programunk a Lakásért életjáradék konstrukció újragondolása, melynek keretein belül várjuk jelentkezését, amennyiben anyagi forrásait ingatlanalapú befektetésben kívánja gyarapítani, elhelyezni.

Az általunk kínált szolgáltatások részletesebb bemutatását alább találja.




Tevékenységünk folyamata


Kérjük húzza az egeret a pontokra

Csomagjaink


Társaságunk által kialakított csomagok csupán iránymutatásul szolgálnak, illetve segítik a kiközvetítés folyamatát. Természetesen, minden esetben az igényegyeztetés alapján kerül megállapításra, hogy pontosan melyik csomagot javasoljuk.

Lineáris csomag

E szerződési konstrukcióban a megállapodást követően havi fix összegű járadék kerül folyósításra a jogosultnak. Előnye, hogy a járadék rendszeres fizetésével, egyszeri (Kombinált csomagban bemutatott) nagyobb összeg biztosítása nélkül is elérhető a támogatók számára.

Kombinált csomag

E csomag alapján kialakított szerződési konstrukció lényege, hogy a megállapodáskor egy nagyobb pénzösszeg kerül kifizetésre jogosult részére, melyet havi járadékfolyósítás követ. Ideális megoldás azoknak, kik a jelenleg rendelkezésükre álló anyagi forrásokat ingatlan-jellegű beruházásra kívánják fordítani, miközben havi kiadásaikat csupán kis mértékben növelik.

Kombinált-plusz csomag

A Kombinált-plusz csomag sajátossága, hogy az ingatlant terhelő adósságok rendezésével egybekötve valósul meg a két magánszemély közt létrejövő megállapodás. Ideális megoldás azoknak, kik a jelenleg rendelkezésükre álló anyagi forrásokat ingatlan-jellegű beruházásra kívánják fordítani, miközben havi kiadásaikat csupán kis mértékben növelik.

Komfort csomag

A Komfort csomag lényege, hogy a támogató egy összegben megvásárolja Járadékos ingatlanát, melyen annak javára holtig tartó haszonélvezeti jog kerül bejegyzésre. Kedvező megoldás azok számára, kik kis kockázat mellett pénzüket ingatlan-jellegű beruházásra kívánják fordítani.

Kérdések

Támogatói oldalról a célcsoportunkat alkotják azon magánszemélyek, kik biztos jövedelemmel rendelkeznek, havi szintű járadék tartós folyósítása nem megterhelő számukra, továbbá a választott konstrukció függvényében az ingatlan százalékban meghatározott részének egyösszegű kifizetésére képesek.

Mi az az életjáradéki szerződés?

Az életjáradéki szerződés fogalmát a polgári törvénykönyv (2013. évi V. törvény) 6:497. § adja meg: “Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.”

Mi alapján számítják ki a járadék összegét?

A járadék összege a Járadékos életkora, családi állapota, továbbá a tulajdonában levő ingatlan forgalmi értéke alapján kerül meghatározásra.

Mit tegyek, ha egy bizonyos idő elteltével kevesebb mellékszolgáltatásra lesz szükségem?

A mellékszolgáltatások lemondására tárgyhó végén van lehetősége.

Társaságunk elsősorban Budapesten, illetve annak vonzáskörzetében

elhelyezkedő ingatlanokkal foglalkozik. Amennyiben vidéki ingatlanok iránt érdeklődik, keressen minket bizalommal elérhetőségeink valamelyikén.

Mi az a haszonélvezeti jog?

A haszonélvezet olyan jogviszony, melynél fogva a haszonélvezet jogosultja (haszonélvező) a más tulajdonában álló ingatlant vagy ingó dolgot birtokolhatja, használhatja és hasznait szedheti, de a jogviszony megszűnése után a dolgot állagának sérelme nélkül vissza kell adnia.

Mik a programban való részvételem feltételei?

A programban való részvétel feltétele a tiszta, hatóság által kibocsátott erkölcsi bizonyítvány megléte (maximum 6 hónapja kiállított).

Miért célszerű anyagi forrásaimat a REST & PROVIDENCE Örökjáradék programban kínált ingatlanalapú beruházásokra fordítanom?

Az ingatlan biztos érték, melynek tulajdonlása számos pozitívum mellett anyagi biztonságot nyújthat, így annak hasznosítása állandó bevételi forrásként havi költségvetését tudja gyarapítani, míg annak használata egy meleg otthonba való hazatéréssel kecsegtet.
Az Ön által folyosított támogatás egy szépkorú ember életkörülményeinek javulását, illetve vágyainak, elképzeléseinek teljesülését eredményezheti.

Teljeskörű tájékoztatás

Amennyiben teljeskörű tájékoztatásra lenne szüksége az általunk kínált szolgáltatásokról, telefon vagy e-mail útján foglaljon időpontot irodánkba, hol személyesen válaszolunk kérdéseire.

Mellékszolgáltatások

Stratégiai partnerünkkel együttműködve, mellékszolgáltatások felajánlásával biztosítjuk Járadékos számára a szerződés megkötése után felmerülő személyes igényeinek kielégítését.

Ugrás a Luminal Med házi betegápoló és gondozó szolgálat weboldalára

Beteg- és személyszállítás

Gyógyszerkiváltás

Bevásárlás

Társalgás

Takarítás

Karbantartói munkák elvégzése

Ételszállítás bonyolítása

Ápolás